összefûzöm a szavakat
vacsora a fák tövében a város partján
az utolsó lámpa még lábam elé nyújtja fényujjait
temetés ma is
te meddig mész, barátom?
csillagsebek az égek
véreslábú istenek gondolatai teremtésrõl
álomról és szerelemrõl
régen régen
születés és holnap között - elveszett a társaság
nõket álmodok a pusztulásba
az õrület magvain kicsapódik minden verejtéke egy
távolodó hangnak
...pára gomolyog felhõtestû állatok orrlyukából
puha léptek a papíron
képekbe zárt illúziók gõzölögnek
újra állatkert
és megint rácsok
és visszatérõ vér alvadt cserepei a bõrömön
eltévedt gyerekek hoznak ételt - játszol velünk?
játszom. karácsonyt mesélek nekik
és összekapaszkodunk a viasz illatában
aztán ellobbannak õk is
nekifeszülök a rácsnak és megadom a kinyilatkoztatást
vastagon szedett sorok és fõcímek:
én nem vagyok bolond
nem szándékos a lázadás
ott kezdõdött ahol magamba fordultam
az a néhány mosoly csak máz volt
az elmúlt évek életundorán
talán a beszélgetés tart meg némának és
mozdulatlannak a határon

a képzelet felveszi az alvó lélegzetének ritmusát
erre az ütemre szökik a szó is
- csendes hullámokban borotválja az éjszakát

halál ráncai a köszönõ éveken
kérlek, gyere ... nem táncolni hívlak
szétosztom az életemet és szeretném, ha megértenéd
félálom ismétlõdõ zuhanása
a félelem soha el nem szakadó ordítása
jelekké taposom a tudatalatti sarában a
hálóvá formált idõt és szemem
merengõ árnyait
táguló pupilla emészti a szivárványhártyát
elmossa a jövõt a víz
régi kapukat simogat az emlékek áradása
rajzokká változom a táguló füstben
kék örvény a holnap szárnyalása és elmúlása a
harmat érkezése elõtt

dermedõ szívek utolsó varázslata - ez
a mi látomásunk,
búcsúzó lüktetés, vasöklök mellredobbanása
kétségvágta remény, csoda és fájdalom a
szemed csillanásával összefonva:
ez volt nekem a mi látomásunk

ezüsttavak ringatják a fecskék szárnyait
elnyúló életem megkapaszkodik a fû puha köpenyében
rejtõzõ világ peremén

soha nem ér véget

merülj az óriások árkádaiba
az ajtókon túl:
várlak a virágok tükreiben
pénzt égetünk ma és könnyeket lobbantunk lángra
ülj közénk,
tépd le a hulló falevélként kerengõ elõítéleteket és
takarózz a hangulatomba
mesélek neked ma, ha akarod
hallgasd, álmodj
szüless meg újra
és kerüld az ébredés gyilkos mozdulatait
összegyûlünk az apró igazságok bûvöletében,
nem számolva már a rengõ idõt
más arcot ölt az akarat
táncolni hívlak mégis ma este - és felejteni
lázrózsák szirmai öltöztetik a magányt
és feltárják keserû szépségét
mert szép, így szomorún is
õrizlek az esõcseppek halk barázdáiban
ez a vallomás a csend áramlása ereimben
míg a fák belesimulnak a szélbe
a madarak felöltik az árnyékok titkos tollait és
írni kezdenek a holdfészekben
ma megint meghaltam, a szobán
sarkába kuporodom, és kételkedni kezdek a létezésben

ez a lebegés