ma Gyönyörûségem ért elõbb álmaik játszóterére... már ringatta magát, mire a farkas odaért...
aztán megint megtörtént a csoda... édes volt, jó... csak lebegni egymáshoz érve...talán egymástól...
elveszni egészen az  álommesében

... pillanatok...szikrák...álom...

-mit fognak szólni, ha én megmondom h hiszek a szerelemben, és téged szeretlek? biztosan nem értik meg, és otthagynak, én pedig egyedül maradok...  - kérdezte Gyönyörûségem.
- nem mindegy? - válaszolt a farkas - kit veszítesz el? aki nem ismer? akit nem érdekelnek az álmaid, csak terel, amerre szeretné, hogy menjél? mondd édes, nem akkor vagy egyedül igazán, ha a szerelmedet, az álmaidat veszíted el?

csak néztek, néztek egymásra... lebegtek...és a nyári éjszaka felragyogott a hópelyhek között...
érintés...ölelés...simogatás... mintha a nem is a bõrük, a lelkük bújt volna egymáshoz...
Gyönyörûségemben örvényleni kezdett minden... a béke, a boldogság, az álmok... és mindaz, amiben eddig élt, a magány, amit kötelezõnek hitt, a kötõdés, amirõl mindig meg tudta magyarázni h nem lehet több, de mégis akarta hinni hogy változik...




eszébe jutott mit súgott múltkor egy kósza, fáradt, avar felé hulló falevél:
... te nem hiszed el, mert egész másban élsz évek óta, de az élet igazi szépségét, könnyedségét  vagy lazaságát pont az apró dolgok adják, egy-egy mosoly, apró  figyelmesség, csokit vagy virágot találni, elmosolyodni-összemosolyogni egy-egy szón, vagy  kedves gesztuson-mozdulaton. nem ciki napokig készülni valamire, amirõl tudod  hogy örülni fog neki akit szeretsz, vagy befutni ide-oda hogy kedveskedjek kicsit. szerintem te is más ember lennél, lazább, felszabadultabb, több jóérzéssel és önbecsüléssel, ha az elmúlt években is lett volna valaki akinek számít egy-egy mosolyod, vagy az hogy mit gondolsz-érzel...  szóval szerintem a boldogság valahol a sok-sok kis mosolyban rejlik, es akinek nem fontos a másik mosolya, az talán sohasem találhatja meg...

aztán egy vers is, amit a farkas hangján suttogott  aki álmodta a mesét...
... vagy talán az lenne a legjobb ha a farkas végre
lezuhanna végleg
én meg vele tartanék
hiszen én találtam, bennem élt...
messze-messze mélyre
ahol senki el nem érne,
es lenne nekem álom,
ahogy eltûnnék a határon
farkasszivvel zuhanva a földre
aztan csak heverve összetörve
es ahogy szállna belõlem a lélek
egy szellõvel még megsimogatnálak téged
lágy érintéssel, hûvös bársonyos,
es neked adnám azt az egyetlen csillagot.

... csendes cseppekben hullott, aztán áradva ölelt az éjszaka ...

a farkas õszülni kezdett... egyre több lett a deres szál és a ránc homlokán...
- tudod, az élet sokkal egyszerûbb, mint gondolod... csak pillanatokban, apró kedvességnyi mosolyokban lakik a boldogság...emlékszel...?

Gyönyörûségem csak nézett, nézett a farkas szemébe, és magát látta... tisztán, szerelmesen, õszintén, amilyen a lelke mélyén volt, ha éppen mert igazán élni... szirmot bontott egy könnycsepp a szemében és utazni kezdett... aztán még egy...és még egy...  mintha a végtelen béke érintené, a sírás úgy ringatta mintha isten tengere volna...

- itt vagyok édes -suttogta a farkas. Gyönyörûségem úgy bújt hozzá, amire nincs szó... olyan õszintén, annyira vágyva a szeretetre...

-ha nem vagyok veled hiányzik valami, nem tudom mi, de hiába akarom elfelejteni... veled akarok élni, mert veled tudok boldog lenni - gondolta Gyönyörûdégem. Aztán mégis elfordult
- mennem kell - mondta könnyes szemmel.

a farkas zuhani kezdett ahogy elengedte... zuhanás közben még visszanézett... a hangja a tündér szívében szólalt meg...
- neked adom a csillagot, szerelmem... nézd, ott ragyog... fényesen, soha el nem múlóan... amikor nem látod, mert vagy a felhõk, vagy a nappal takarja el éppen, akkor is ott van, puhán, kristály-fényesen, és neked izzik az éj bársonyán... abban a csillagban én vagyok veled, az álmaid, minden ami a szívedben igazán te vagy...
nézd csak azt a csillagot, csillagom, a tiéd...  és mint egy tündér szíve...
 szerelmes, ettõl igazán szabad...