éjszárny (bán andrás) - tél illata

Írta: éjszárny zöldi

itt vagy és mégis hiányzol. eltûnt évek, emlékek örvenyei az elsõ téli esõ illatában. semmi sem múlt el nyomtalanul. messze még a gyûrött reggel. tudom mi hiányzik és mégsem találom. hiányzol. úgy szeretnk most szólni hozzád, de úgy aludtál el hogy nem is nyúltál utánam. annyi mindent kellene most elmesélnem, nem birok szabadulni valami régvolt tél illatától. halk koppanások a nedves aszfalton.

megint álmodom félig régvolt éjszakák égnek bennem, fények ahogyan izzottak valamikor, hangulatok amelyek csak igy élhetnek már édes keserûséggel és éledõ emlékekkel összefonva és esõ és hó és esõ. a város ahogy feltárja nedves szivét egy cssavargásnyi öleklésre. úgy szeretném ha most ébren lennél és elmondhatnám mindezt, talán mindent amit egy éleztrõl egy éjszaka enged. hiányzol, mintha mesyzebb lennél a csendnél. rohanás és remegés ahopgy a kéz idézi az idegek vibrálását. foszlányok életek és életem találkozásaiból, elmúlt minden lassan múlok én is és megint elolvad valami amit megosztthattunk volna. ha felébrednél... vágyom rád, egy érintésre ami feloldaná ezt a rohadt magányt ami folyton szorit. fehér csend. te sem hallasz. õrzöm az álmod és hiányzol. annyira kellene hogy most átölelj. megmozdulsz, fordulsz, majd elsirom magam, hátha hallotztad álmodban hogy téged szólitalak némán, de alszol tovább, lehunyt szemmel élsz tovább egy másik álomban... szeretlek...és fázom
talán kettõnké ez az álom

és ha egyszer mégis véget ér:
hát szerettük egymást mindenért