éjszárny zöldi, azaz bán andrás versei

Bán András (éjszárny zöldi)- varázsló

Írta: éjszárny zöldi

Bán András (éjszárny zöldi)
 - varázsló

I.
véres álmokkal szórakozik könnyû lábbal a tavasz
lerázott cserebogarak a nyárfa tövében
elszállunk velük
megsodrom a tóparton és
túl a nagy vízen... még mindig alszom
kettõzõdõ tudat réseiben
foszladozik a lassú idõ
fakó nap sárgás fénye
régi filmek hangulata
seholsem volt még a neon
csak messzi
talán egy képzelt városkában
dobokat úsztat az ereszkedõ homály
köddel sûrûsödnek csapongó párhuzamban a gondolatok
félénk lepkék gyülekeznek a fénytócsa határain túl
együtt rezdül törékeny szárnyuk az árnyak
sóvár reszketésével
élednek a szárnyak
selymes surrogással telik sötét
édes meleg levegõ
gyönyörû örvények mély színárnyalatok fordulása
az utolsó légtánc fájdalmasan szép mámorában
perzselõdnek halálra a villanyoszlop tüzében
fény gyilkos szerelmes õrületében
õrültek szemében
utakat keresek a végtelenbe
minden átérzett mesém tüzet fog
a gyermekkoromban

II.
a hülyegyerek elnyeri a királylány kezét
meg az öreg fele ültetvényét
és boldogan aratják-füstölik a zöldet
amíg el nem szállnak

III.
milyen fáradt remény menti
a vágyakat az álmok drága cseppeit
a mesék varázslatos szövetébe
miért jó hinni ebben a puha bársonyban
az üveghegyen is túl...itt belül
megmaradok gyermeknek
és próbálom mosolygó hittel
õrizni azt a tiszta ártatlanságot
amire máshol már nem emlékezem

VII.
a virradat gyújt nekünk gyertyát
barátom szikrázunk a hullámok hûvös hátán

III.
ma még élünk
próbálunk emelkedni ebbõl a ragacsos testbõl
ezüstpalástot látni pókhálóból
keresni pár boldog pillanatot
ebbõl a csendes estbõl

IV.
néma vagyok
már megtanít hallgatni néhány csepp béke
néhány megkeseredett nyár
csillagok közé zuhanó kezem végigborzol hajadon
szellõ kedves ujjai lehetnénk tavasszal
ennyi maradok
tudod úgy tûnik nem érinti velem már
senki az eget
mintha elfogadná mindenki a határokat
nem tudom nem érezni a bilincsen túl
született korláttalan álmokat
nekem még számít egy egy este
beszélgetésbõl serdült hangulatteste
talán csak az kell igazán

V.
mondd az az életem vége
hogy választ találtam az éltetõ kérdésre
hogy túl sok titkot láttam nyílni
hogy megfeleltem
létre istenre teremtésre

VI.
ma már...
elég volna ha szólítanál

ne érezzem hajnalban mikor a hajam is kihûl
fáradt vagyok kiégve egyedül
most még bizsereg a fû
szállok és ott vagyok
ahol gyermekkori álmaikban a csillagok

VII.
és ha ez a vége hát legyen az
az utolsó szó
szabad vagy
a fekete égbe fordulok - varázsló
ha kell repüljünk át a halálon
a virradat gyújt nekünk gyertyát
barátom
mert hittünk még annyi szépben
lélegzõ földben
gondolatban szerelemben
mesében