éjszárny zöldi ( bán andrás ) - a molnár lánya (mese bucinak)

volt egyszer, hol nem volt, de biztosan olt különben nem lenne mese... egyszer
egy távoli malomban,élt egyzser, egy molnár
egy huncut mancs aki gyakran sírt
volt ennek a molnárnak
egy bucija
egy felesége
az az én anyucikám
aki nagyon kedves pótanyuka is volt ,és volt ennek a molnárnak egy égetõ csintalan
egy manó kislány
kis lánya
henibuci
no,mivel ennek a molnárnak csak egyszem lánya volt, el is kényeztette rendesen és oylannyira a szemefénye volt ez a kislány
tiltakozzak?
mesemanó?
hm?
ez a druncsiorrú kis vadóc ahogy ahogy serdült és cseperedett
aki mesemnaót simiorrúnak hívta
oylannyira elkezdte félteni, hogy ha tehette, ki sem engedte ha a népek arra jártak, aztán egy napon, amikor a kislány szokása szerint éppen a kétórás reggeli fésülködését végezte az ablak elõtt a szobájában a tükörnél, egy hangot hallott
- szép a hajad anélkül is hogy órákig fésülnéd
körülnézett
mondta a buta vándorlegény
de nem látott semmit, azt hitte képzelõdik, elmosolyodott, és folytatta a fésülködést
:)
- a mosolyod pedig oylan édes hoyg rögvest bele lehetne szeretni....
elcsodálkozott, tudta õ hogy így van, de ez a hang :) tetszett neki ez a hang, kinézett az ablakon
és látta, hogy egy farkas ül az ablak alatt és az szólt hozzá
nahát
semmi vándorlegény?
nem az jön?
meg is lepõdött rendesen és meg is ijedt
mesepocok nem válaszol nekem
roppant erõsnek és ijesztõnek tûnt a farkas
bittos haragszik
mer belebeszélek:)))
puszi
(lehet meg is harapja ha közbekotyog mesének)
lehet:)))
akkor megpuszi
- elnémultál kislány? - kérdezte a farkas
nemnem:)))
nem tud olyat:))
- neeeeeem, de nem szoktam bezsélgetni a szüleimen kívül senkivel
csak puszit ad
aztán befogja:)
dr doolittle:)))
-nem volna kedved sétálni velem az erdõben?
henóka és a farkas:)
de
volna kedves farkas
-nem mehetek... az erdõbe sosem enged ki apukám... még sosem voltam a malom udvarán kívül....
csak elõbb puszilj meg:)
- ahogy gondolod kislány-mondta a farkas, majd utoljára még hosszan ránézett és eltûnt a bokrok között
nem falta fel?
buta farkas volt
a kislány eltûnõdött majd azt gondolta
kislány finom husis:))))
jól tette hogy nem ment ki, mert a farkas mneg is ehette volna és az uj szoknyácskája is koszos lehetett volna. el is feledkezett a farkasról másnap reggelig
farkas vegetáriánus volt bittos
akkor azonban amikor reggel megint fésülködni kezdett, megint hallotta a hangot...
- még mindig gyönyörû vagy...
egybõl az ablakhoz fordult, aztán úgy tett mintha nem vette volna észre a farkast, de azért úgy fésülködött tovább, hogy az lássa miylen szép...
- megszépíted a reggelt kislány... -szólt a farkas- nem volna kedved sétálni egyet velem?
- nem akarok sétálni,koszos lenne a ruhám... és félnék is az erdõben -mondta a leányzó és fésülködött tovább.
ez így ismétlõdött sok-sok reggelen, aztán azért a kislány már várta reggelenként a farkast, egyre kedvesebbnek tûnt, és hát dícsérte, az pedig tettszett ennek a lánynak nagyon :))) aztán egy reggel ahoyg szokás szerint a lány fésülködött, a farkas pedig gyönyörködött szépségében, a szintén szokásossá vált kérdés (nem jössz velem sétálni?) elmaradt...
a farkas elköszönt, majd elindult, mielõtt eltûnt volna a sûrûben a molnár lánya utána szólt:
- nem hívsz ma sétálni?
- miért hívnálak? megértettem hogy nem akarsz sétálni velem...
a kislány hallgatott, ment is volna és nem is... a farkas megvárta míg a lány alakja eltûnik az ablakban, majd elindult...
másnap reggel a kislány fésülködött, a farkas gyönyörködött benne, majd mikor végzett a leány a rengeteg felé fordult...
- ma sem hívsz? -kérdezte a lány
- megbezséltük ezt már -válaszolta fáradtan a farkas
- ma mennék...
- gyere,megvárlak
a molnár lánya elámult saját merészségén, de túl büszke volt hogy visszavonulót fújjon, és emellett vonzotta is a farkas és az ismeretlen erdõ után a kíváncsiság, lezsaladt a lépcsõn, még utoljára megigazította az ajtóban a haját, feltett egy kendõt, majd kilépett
aztán gyorsan mnég visszaszaladt hogy megnézze jól áll-e a kendõ :)
a farkas türelmesen várta
a lány megkerülte a malmot, majd mikor a farkashoz ért így szólt:
-mehetünk, de úgy menjünk hogy ne legyen sáros a ruhám
-majd figyelek,mondta a farkas
elindultak
amikor a fák közé értek az addig foylamatosan csacsogó lánynak elakadt a szava, megszeppent ahogy a lombsátor árnyékába értek
a farkas kedvesen bíztatta, hogy ne ijedjen meg, és vezette az ösvényen
megcsodálták a hatalmas fákat és amikor az öreg tölgyhöz értek a vadrózsabokrokkal övezett tisztáson,leültek pihenni kicsit
a kislány lecsüccsent a zsebkendõjére a farkas pedig a lábai elé heveredett
egy mókust figyeltek aki vidáman futkározott ennivaló után a tisztáson, tetszett a lánynak az apró kis állatka
-látod miylen szép itt?-kérdezte a farkas-ugye nem baj hogy mondtam amikro vissza akartál fordulni hogy csak egy kicsit gyere még?
a molnár lánya vidáman nevetett és megsimogatta a farkas orrát
a farkas elnyúlt az érintése alatt és arra gondolt,hogy szeretné ha ez a pillanat örökké tartana
már majdnem elbóbiskolt mikro a kislány felugrott:
- vigyél vissza farkas,már mennem kell
a farkas kivezette az erdõbõl de mikro a malom közelébe értek, a kislány megállította és elköszönt
másnap a kislány már a malom mögött várta hogy megérkezzen
-szia farkas,mehetünk - mondta
teltek múltak a napok és a hetek és bekalandozták együtt az erdõt, és rengeteg szép, napfényes órát töltöttek a tisztáson, csak akkor borult némi felhõ rájuk ha a lány ruhájára netán némi kis sárfolt került,
iylenkor rosszallóan nézett mindig a farkasra a lány
mondjam,ne mondjam, megtörtént... a farkas beleszeretett a molnár lányába, és mindig hiányzott neki az illata ha nem érezhette
éjszakánként gyakran elment a malomhoz és nézte az ablakot, amelynek üvegszeme mögött a lány aludta édes álmát
boldog volt a farkas nagyon ha együtt lehettek és szerette ha a lány fehér ujjai elkalandoztak a bundájában
néha a molnárnak feltûnt h egy szem lánya nincs a szobájában délelõtt, egy napon kérdõre is vonta merre tekereg, a láyn gondolkozott, majd azt mondta
hogy a közelben szokott sétálgatni, de nem egyedül, hanem a közelben lakó vadász kutyája szokott eljönni érte
a molnár megnyugodott, a vadász kölyökkora óta jó cimborája volt
az igazat pedig, a lányon kívül csak az anyukája tudta, aki látta már a farkassal és egy napon,mikor a lány még a tükör elõtt tollászkodott, kiszaladt a farkashoz hogy megnézze jó kezekben tudhatja-e a lányát,de mivel a farkas igen jámbor jószágnak tûnt, jó szívvel hagyta õket sétálgatni
néha, mikor a molnár messzebbre ment búzáért és biztos lehetett benne hogy nem toppan be hamarabb, be is hívta a farkast,és kávéval kínálta...
aztán egy napon megtörtént hogy a faluból legények érkeztek, szekereken hordták az õrölni való búzát a malomba
a molnár lányának tetszett a nagy sürgés-forgás, kicsípte hát magát hogy tetsszen a legéyneknek
és mintha csak arra volna dolga ott sétált elõttük fel alá az udvaron, és mitagadás hízelgett neki az a sok ámuló férfiszem...
a farkas épp a lányért indult, de az enm volt a szokott helyen a malom mögött...
óvatosan, a bokrok árnyékában megkerülte a malmot, mert arar gondolt tán a molnár nem engedte a lányát ma reggel
de mit látott... a molnár sehol, egyszem lánya pedig ott sütkérezik a legéynek perzselõ tekintetében
elszomorodott nagyon a farkas, ám mégsem tudott szabadulni a látványtól
csak nézte nézte a lányt, de az nem vette észre, örült nagyon hoyg így tetszik a legényeknek
a farkas elõtt lassan homályossá vált a kép, a lány, a legények, a malom udvara... aztán hosszú idõ múltán megmozdult, elmorzsolta az utolsó könnycseppet is a a szeme sarkában majd a leereszkedõ sötétség leple alatt visszaosont az erdõben és panaszos vonyítását is csak a hold hallotta az éjszakában...
valami hatalma, láthatatlan erõ mégis a malomhoz vitte a farkast a másnap reggel, szerelmes volt, nem tudtak más irányba lépni a lábai...
a molnár lánya már várta...
- nem tudtam jönni tegnap farkas, apám egész nap mellettem volt, nem jöhettem ide hátra hozzád... mehetünk?
- mehetünk, -mondta a farkas, és elfordította a fejét hogy a lány ne lássa a könyneit-, vigyázz, harmatos még a fû, ne legyen sáros a cipõcskéd...
sétáltak, a farkas picit mindig elõre ment, épp csak anynira hogy a szemeit ne lássa a lány
a tisztásnál a lány leült,
- gyere, bújj ide farkas,-hívta
a farkas odament, és a lány lábai elé feküdt,de gondosan ügyelt hogy elkerülje a lány tekintetét
a lány szerette simogatni a farkas orrát, most is megkereste kezével, és elcsodálkozott hogy nedvesek lettek ujjai...
-te sírsz farkas? -kérdezte meglepetten
- nem, nem sírok, -mondta a farkas- ugyan miért sírnék? a harmattól lett lett vizes az orrom
a kislány megnyugodott, ezt a választ szerette volna hallani, a farkas pedig próbálta átadni magát a simogatásnak...
egyre több iylen alkalom volt mikor hiába várta a lányt a malom mögött, és a legények már akkor is be-betértek mikor épp arrajártak, talán nem is váletlenül jártak arra
tudta a farkas, hogy nem õellene irányul ez, mégis fájt neki rettenetesen, amikor látta hogy a lánynak mennyire tetszik hogy úgy csodálják a legények, és mégsem tudta megállni, hogy ne nézze iylenkor mindig addig amíg már teljesen elhomályosítják a könnyei
egyik nap, épp egy ilyen esetet követõen reggel jött a lány, kezdte volna mondani hogy tegnap nem tudott jönni mert sok dolga volt, de a farkas a szavába vágott:
- tudom hogy a legények miatt nem jöttél -mondta a lánynak...
- nemigaz!-mondta a lány- azt hiszed nem mondtam volna meg?!
- láttam...-kezdte volna a farkas- de a láyn sértõdötten rácsapott a farkasra majd viszsarohant a malomba
másnap reggel hiába várta a farkas... a lány tudta hogy a farkas várja, kilesett néha a függöny takarásából és fájt a szíve ahogy látta a farkast ott, szomorúan és magányosan, szeretett volna kiszaladni és átölelni és megsimogatni, de a büöszkesége túl erõs volt, hogy õ mozduljon elõször,
az érzésnél, hogy neki kellene mennie mert õ bántotta a farkast, sokkal erõsebb volt amit büszkesége diktált, hogy mégiscsak megbántotta a farkas õt, mikor rászólt hogy nem úgy volt...mégha igaza is volt, ne merjen igy bezsélni vele, a molnár lányával...
aztán amikro a nap delelõre hágott és a farkas szomorúan elindult egyedül vissza a rengetegbe, felugrott és már majdnem utána kiáltott, de mégsem...
a molnár felesége a fõzés közben a földszinti ablakból látta a farkast és sejtette mi lehet a baj...-ejjj,lányom...-gondolta, de nem szólt, szerette volna ha szemefényük magától értené meg hogy most neki kellene menni...
másnap a függöny mögött várta a lány,hogy jöjjön a farkas, félt hogy nem jön, hogy anynira megbántotta h nem jön többé...arra gondolt, ha mégegyszer látná, bocsánatot kérne tõle, csak jöjjön még...jajj,mi lesz ha nem jön többet?
- de a farkas szerelmes volt, az ablak alá vitték ma reggel is a lábai...
a lány, amikor meglátta szürke bundáját nagyon megörült neki, anynira hogy még azt is elfelejtette, mit szeretett volan mondani...
felkapta a fésût, és mintha nem is látná a farkast, fésülködni kezdett...
a farkasban harcoltak az érzelmek, tudta jól hogy szólnia kellett, és nem neki kellene bocsánatot kérni, de nem bírta a kínos csendet, nem tudta nem érezni ami a lányból is áradt, a sürgetõ érzés, hogy vessenek ennek a távolságnak véget, és menjenek együtt sétálni
megszólalt hát:
- szép vagy ma reggel is...
a lány butuska volt még és fiatal, nem vette észre miylen erõsen szereti õt a farkas ha képes volt ezt kimondani, dacosan felszegte állát és tovább fésülte haját
a farkas állt, úgy érezte szétszakad, aztán a szerelem erõsebb volt mindennél...
- ne haragudj kérlek, gyere sétálni...
- nem is tudom, nagyon megbántottál farkas - mondta a lány, és közben alig várta már a szívében hogy mehessen, hogy még egyszer hívja, ha most sarkon fordul a farkas, hát sírva rohanna utána, hogy ne menjen....
- sajnálom -mondta a farkas- bocsáss meg nekem, és gyere sétálni...
pár perc múlva együtt tûntek el az ösvényen...
-kis bolondok-gondolta a molnár felesége, majd visszafordult az ablaktól a tûzhely felé...
így teltek múltak újabb hetek, a farkas néha látta ahogy a legények donganak a lány körül,a lány nem bezsélt errõl, amikro pedig a farkasnak már anynira fájt, hogy megint szóvá tette,a lány ezután cskazért is pipiskedet ha ott voltak a legények, pedig tudta hogy látja a farkas...
az ordas az egyik iylen után nem bírta tovább, szerette volan érezni hogy érdekli õ még a lányt, kérte hogy fonja be a kedvéért a haját,de hiába kérte, a lány nem értette miért kéri, hanem megsértõdött h nem tetszik neki így...a farkas kérte újra, szerette volna érezni hogy a kedvéért megtenné a lány, de az makacsul ellenállt ennek a kérésnek
elkeseredett a farkas,úgy érezte ha a legényeknek enynire akar tetszeni,talán az õ kedvéért is megtehetne enynit,próbálta elmondani ezt,de a lány dühösen kifakadt:
- mit akarsz farkas? nem elég neked hogy hogy oylan sokszor sétálunk együtt?
a farkas szerette volan elmondani, hogy mi bántja ennyire, szerette volna ha megérti a lány, hogy abból hogy anynira vágyik a legények csodálatára, úgy érzi õ már nem is elég neki, hogy hamarosan el fogja dobni... ez bántja anynira
szerette volna mindezt elmondani a lánynak, azt is hogy szeretné ha nem érezné ezt, de ez sajdul bele mindig, amikor látja, hogy menynire kiöltözik a legényeknek és menynire örül a hódolatuknak...
próbálta elmondani a farkas, de csak eddig jutott:
- tudod, amikor a legények...
a lány letorkollta:
- nem érdekelnek a legények, csak szeretek tetszeni nekik! már ez is baj?!?! miylen önzõ vagy te farkas!!!
- én azt szeretném ha nekem akarnál tetszeni, ha beérnéd az én csodálatommal...szerelmes vagyok...
a lány ezt már nem hallotta, sértõdötten dúlva fúlva elrohant, majd a szobájában elsírta magát
a molnár hallotta hogy zokog a lánya, és látat hogy az erdõ felõl rohant haza, arar gondolt, biztosan a vadász kutyája harapta meg, ezért felment lányához, és így szólt neki:
- nem hagyom hogy az a kutya mégegyszer bántson téged!
- nem kutya az, farkas - mondta a lány
- micsoda?!!?!?! -gerjedt éktelen haragra a lányát féltõ molnár - ha mégegyszer meglátom erre tekeregni azt az állatot, golyót eresztek az oldalába! és te se menj ki többet!
a farkas eljárt azért minden reggel a malom közelébe, az ablak alá nem ülhetett, mert egy reggel odavágott egy követ a molnár, de visszahúzta a szíve, csak nézte minden nap a lányt, ahogy incselkedik a falubeli legényekkel
egyre elkeseredettebb lett a farkas, és közben bár incselkedett a legényekkel a lányban is sajogni kezdett valami bús fájdalom, valami furcsa hiáynérzet, nézett néha kifelé, szerette volna megpillantani a farkast, de nem tudott kiáltani érte,
és amikro meghallotta a távolból a vonyítást, fájt a szíve nagyon...
a farkas lesoványodott teljesen, amikor nem a lányt nézte, ahogy a malom udvarán sürög-forog, nem tudott sem enni sem aludni, csak a rengeteg erdõt járta, a jó tündért kereste, hogy elmondhasa neki mi történt, és segítséget kérhessen...
egyik reggel látta hogy egy hintó áll meg a malom elõtt, a molnárék utazni készültek,a tavalyi búzát már megõrölték, a nyarat egy távoli rokonnál akarták tölteni, és majd csak akkor szándékoztak visszatérni mikor az idei aranykalászok is beérnek, és az elsõ friss gabonával teli szekerek kerekei megnyikordulnak a malom felé vezetõ úton
miután elutaztak a farkas csak anyni idõre jött reggelenként, hogy megnézze megérkeztek-e,beleszimatolt a zsélbe, érzi-e a lány illatát, aztán hajtotta az erdõbe a láz, hogy megtalálja a jótündért aki segíthetne...
lesoványodott és megfakult a szõre, csak a szerelem tartotta talpon, az akarat hogy megoldást találjon...
aztán kimerülve teljesen,visszabotorkált a vadrózsás tisztásra,ahol annyi szép órát töltöttek együtt, majd az égre emelte szemeit és üvölteni kezdett...
végtelenül szomorú hangjától feltámadt a szél,zúgni kezdett a rengeteg és viharfelhõk gyûltek a hold elé, az egyik fáról elé huppant a mókus amit annyiszor láttak, majd megdördült az ég és eleredt az esõ, ahogy az esõcseppek összefolytak a könyneivel és lecsöppentek a földre, ezüstösen csillogó tócsa keletkezett, a mókus felvett ebbõl egy cseppet az ujjai hegyén és a szájához érintette
egy pillanat alatt mély csend lett, a farkas csodálkozva nézett körbe, felnézett a csillagokra, majd amikro újra a mókusra akart tekinteni, elámulva látta hogy a mókus helyén egy holdfénytestû tündér néz rá
- látom a bánatodat, és a szerelmedet amit ez a bánat takar,segítek neked farkas ha akarod...
- akarom, igen...
- nagy ára is lehet ennek farkas, azért nem tudja viszonozni a szerelmedet, mert õ ember, te pedig farkas vagy, ha mindenáron szeretnéd, emberré teszlek a szerelmed tüzével, de egyetlen mondat erejéig, és ha azzal a mondattal nem tudsz éppen iylen lángot gyújtani a szívében, hogy mindennél, még magánál is jobban akarjon téged, és nem így csókol meg, akkor visszaváltozol abban a pillanatban farkassá, majd jéggé dermedsz, mert ez a második átváltozás a lelked erejét emészti fel...
- akarom õt...
- ne feledd, egyetlen mondat, ha a másodikba belekezdesz mielõtt megcsókolna visszaváltozol és jéggé dermedsz.
- akarom õt.
- akkor legyen így - mosolyodott el a tündér, a farkas homlokára tette a kezét, újra megdördült az ég, majd egy villanás, és mire feleszmélt, már újra a mókus volt csak a tisztáson
felegyenesedett... köszönetképpen meghajolt a mókus elõtt
- menj,hazaértek - mosolygott a mókus és egy ugrással eltûnt az öreg tölgy levelei között
fáradt volt nagyon, és furcsa volt két lábon járni, már hajnalodott mire a malomhoz ért, az ablaknál nem látta a lányt, megkerülte az épületet és megzörgette az ajtót
a lány épp a farkasról álmodott, felriadt mert azt hitte álmában hogy elveszíti, amikro meghallota a kopogást a farkasra gondolt és elindult a lépcsõ felé
de a molnár megelõzte:
- ki zörget hajnalok hajnalán?
a válasz egy újabb zörgetés volt
- ki van ott kint? ki nem nyitom míg meg nem tudom
zörgetés...
- megmondod ki fia vagy és mi szél hozott vagy kint maradsz
- az éj szárnyán jöttem hogy megkérjem a lánya kezét...
az ajtó kitárult, beléphetett, a molnár végigmérte, ekkor érkezett le a leány, egy szemvillanásból megismerte a farkasát,mégis hosszan néztek egymásra,
örült a lány, de büszkesége mégsem engedte megnyílni, néztek,néztek egymásba hosszan, aztán sírni kezdett emberszemeivel a farkas, némán folytak a könnyei
szerette a lányt, és érezte ezt a lány,ahogy azt is mennyire hiányzott neki a farkas, és mennyire szereti õ is, de a büszkeség, amivel magát védte,nem engedte hogy megölelje mielõtt szavakkal is bizonyítaná hogy képes megalázkodni érte
néztek hosszan, hosszan egymásra -most, most megcsókol- gondolta a farkas - hiszen anynira szeretjük egymást
a lány ránézett:
- nem akarsz semmit sem mondani? várok... - és már elfordult volna amikor a férfi hozzá lépett, megfogta a kezét és a szemébe nézve megszólalt:
- bocsáss meg nekem,- aztán megroggyant- szeretlek -súgta még és a padlóra roskadt...
de nem lehet így vége!
(miért nem lehet így vége?)
mert a farkas aranyos és a lány is szerette nagyon
(de a lány nem vette észre idõben, hogy menynire szereti a farkas)
azt akarom hogy szép vége legyen,bittos nem is igy történt
(jól van kicsim, akkor okos is volt a lány?)
meg szép is,meg okos is
(jól van akkor akkor biztosan máshogy alakul a mese)
...
szóval álltak és nézték hosszan egymást, csak nézték, csak nézték...
aztán sírni kezdett emberszemeivel a farkas, némán folytak a könnyei
szerette a lányt, és érezte ezt a lány, ahogy azt is mennyire hiányzott neki a farkas, és mennyire szereti õ is, aztán a molnár lánya is sírni kezdett, és odalépett a farkashoz és átölelte és megcsókolta és csak csókolták egymást hosszan, talán még mindig egymást csókolnák, ha a molnár meg nem szólalt volna:
- ejj, látom benneteket az isten is egymásnak teremtett, hát áldásom rátok
a molnár felesége csak mosolygott, tudta õ már régen hogy ez lesz belõle, magához ölelte mindkettejüket, kaptak egy cuppanóst és aztán boldogan éltek, sokáig, nagyon sokáig és nagyon boldogan a kisbucikkal...
kisbuci is lett?
(az már egy másik mese,álmodj szépet csillagom...)