én vagyok a baj...

Írta: éjszárny zöldi
leírom, mert azt hiszem megint nem lesz a beszélgetésbõl semmi sem. persze így az a baj, hogy megint írok, de hát valami baj mindig kell, hogy legyen velem, nem?
enyhítem picit. ideteszem oldalra, így csak akkor látod, ha te jössz…
ha hazudsz, akkor az a baj velem, hogy szeretnék õszinte kapcsolatot, és kiakaszt a hazugság.
sõt, az a baj, hogy használom a hazugság szót, igaz, hogy csak akkor ha hazudsz, és amikor megkérlek, hogy ne hazudj, de velem van a baj, mert kimondom ezt a szót. nem így van mindig? soha nem számított az, hogy esetleg az lehet a baj, hogy nem kellene hazudni, mindig az volt a baj, hogy kimondom…
és ez az egész írás, ez egy nagyon nagy baj, mert kimondom, nem csak ezt, azt is ami jó volt, az meg még nagyobb baj, természetesen velem, hogy emlékszem. hogy nem tagadom, titkolom, felejtem. hogy fontos nekem, hogy nem szarom le ezt az egész kapcsolatot egyik pillanatról a másikra.
mondasz dolgokat, ígérsz dolgokat. aztán nem tartod be. és mit derítesz ki, mi baj? hogy én emlékszem a szavaidra, hogy én bíztam benned és elhittem amit mondasz, ez a baj velem. meg az, hogy megkérdezem: miért?
szeretsz,akarsz, aztán szó nélkül eltûnsz, és nem ez a baj szerinted, a baj az, és te ezt hiszed teljesen, hogy én egyik pillanatról a másikra nem szarlak le, hanem aggódom, kereslek, próbálom megkérdezni tõled, most miért tûntél el, boldog voltál, és azóta semmi sem történt… és ez a baj, hogy szeretlek úgy,ahogy két órával elõtte még te is szerettél, nem töröltem ki mindent ahogy te, kábé két óra alatt…
és tudod mi a baj? hogy elkövettem egy igazi hibát, bár szerintem nem volt az, de éreztem, hogy neked az volt, tudtam valamirõl, hogy neked nem fog tetszeni, mert nem érted, ezért félsz tõle, bár az eszeddel tudod, hogy nem számít. és hazudnom kellett volna, hiszen úgyis megszûnt, de nem, felnõtt,értelmes emberként kezeltelek, elmondtam, de csak jó ürügy volt neked, hiába mondtad, hogy tényleg nem számít. ez volt az egyetlen hibám, hogy õszintén elmondtam. ígyis úgyis megszûnt, de egy apró hazugságot sem akartam kettõnk között. ennyi. ez volt baj. de ez olyan baj volt, amit sohasem mondtál nekem utána, sohasem említetted, csak érzem, hogy ez gond lehetett, utána megváltoztál megint. persze, lehet hogy nem ezért.
és tudod mi volt még baj, tudod miért bántasz még? hogy bíztam benned, hogy komolyan elhittem ahogyan ragyogó szemmel azt mondtad, hogy szeretsz, engem akarsz, és biztos vagy bennem, már nem akarsz senki mást.
másfél hete öleltük, csókoltuk, szerettük egymást, boldogan hívtál, nyaralást tervezve. én meg boldog voltam veled, ilyennek szeretlek. aztán szó nélkül eltûntél, és másfél hete nem vagy hajlandó beszélni. nem az a baj ezzel sem, hogy az ember nem csinál ilyet, nem tûnik el állandóan így, nem, hanem az, esetleg én is ember vagyok, esetleg én is érzek és iszonyat, hogy egy nyugodt pillanatom sincs, hát hogy lehetne, amikor ölelõs boldogsából tûnsz el indok vagy akár csak köszönés nélkül immár vagy huszadszor, hanem az, hogy én beszélni szeretnék veled, hogy megtudjam, most mégis mi történt, mi baj, vagy csak hogy ne csinálj megint hülyeséget, mert szeretlek és törõdöm veled.
és tudod mit vettem észre? te nem véletlenül kerülöd ezeket a beszélgetéseket, hanem azért, mert amikor ott vagyok, amikor szemtõl szembe beszélünk, akkor egész egyszerûen nem tudsz szakítani, mert érzed, tudod, hogy egész egyszerûen nincs okod rá, mert szeretlek, mert tényleg törõdöm veled, mert õszinte vagyok, mert bármikor meg tudlak mosolyogtatni és mert egész egyszerûen szeretsz te is és boldog vagy velem, amikor éppen nem gáncsolod el magad a saját hülyeségeiddel. hát ezért kerülted mindig is ezt. eltûnni, lelépni szó nélkül, az oké, úgy tudsz futni, hiszen még annyira sem kell végiggondolnod mit csinálsz, hogy két mondatba formáld felém, bármilyen hülyeség lehet jó ürügy, hiszen úgy sem kell kimondani, egy smsbe, telózásba meg simán belefér, hogy mondod amit magad sem hiszel és leteszed, nehogy legyen válasz, nehogy rájöjj, hogy basszus…ez tényleg az. de ezért is engem utálsz. mindenért én vagyok a hibás, mert te félsz változtatni, félsz szeretni, félsz õszinte lenni és már valaki más annyit bántott, hogy magad sem tudod már, hogy képes vagy-e szeretni.
és tudod mi baj még? hogy már én is félek beszélgetni. mert hogyan beszélgethetnénk? ha nem mondok semmit, csak szeretlek, baj. ha bármit mondok? rámnézel, átmelegít, annyi szerelem ragyog a szemedben, kinyílsz, elbûvölõ, mosolygós, igazán szerelmes vagy, így mondod, hogy szeretsz és akarsz. másnap eltûnsz, kereslek, de ha csak anynit mondok, hogy de hiszen szeretsz, az már baj, kiabálsz, hogy ne beszéljek beléd semmit… beszéljünk? mit mondjak? hogy szeretlek és soroljam miért? ez is baj, mert te éppen nem oylan vagy, ma épp nem hiszed el magadról, hogy téged lehet szeretni… beszéljünk arról mi baj? ez is baj, akármit mondok, vagdalkozol… amikor hazudsz, megkérlek, hogy ne tedd, ez is baj, mert neked sértõ aza szó, hogy hazugság, arra ami nem igaz. ha elmondom, hogy szeretlek, és mit teszek? baj, ne hándigáljak, az undorító, pedig csak azért említem, mert pont azt tettem amit kértél, szóval elmondanám, hogy legalább ezért ne bánts, nem lehet, ez is baj… ha arról beszélnénk te mit tettél? baj, hiszen te tudod a legjobban, hogy mit csináltál, és mennyire nem úgy kellett volna, szóval baj, hogy szóba hoznám, hogy ne így menjen tovább… minden baj. és semmi sem azért baj, mint valójában, minden csak kifacsarva, ellenkezõ elõjellel.
másfél hete eltûnsz, azóta semmi, és az a baj, hogy szó és ok nélkül egyszerre csak eltûntél? lófaszt, az a baj, hogy kínomban már smsben próbálnék valahogy beszélgetni, hát mi a francnak írok én smst? nem fogom fel hogy te épp töröltél mindent? igen, ez a baj, hogy van bennem igény arra, hogy tudjam ha esetleg megint kidobtal a francba.
és mivel minden bajt sikerül így rámkenni, ezért büntetni, lassan már semmi önbizalmam, mert mar kezd belemlopózni ez sok vád és lassan mindig szarul érzem magam, holott semmi okom rá, õszinte vagyok, igazán szeretek, mindig melletted voltam,ha te bántottál, akkoris én vígasztaltalak, mindig megmosolyogtattalak, törõdtem veled, mindent megtettem érted, messze nem vagyok buta és azért szerintem annyira szar pasi és ember sem, hogy ne lehessen szeretni, netán büszkének lenni rám.
de hát ezt te nagyon jól tudod, éppen ezért vagy szerelmes belém. és nem, nem akarom beléd beszélni. minek akarnám? én nem töröltem ki mindent, én emlékszem hogy.ehh, ne haragudj inkabb nem folytatom, hiszen tudsz te mindent, nem azért menekülsz, mert ne tudnád.
szeretlek, a többivel nem kell foglalkozni.