mostanában nagyon sokszor eszembe jut egy vers, tavaly, vagy tavalyelõtt írtam, elgondolkoztam pillangófotózás közben... felteszem ide is...

            
 
hónapok múltak el megint. elsorvadnak a gondolatok az ürességben ahol értelmet keresek az írásnak, az életnek, aztán már bárminek. próbállak látni itt is, talán, hogy legyen miért, de látsz te engem?
lehetne arcod, ne csak illat legyél az álomban,
egy szín, valami áhítat,
ami kísér a zuhanásban, átitat,
és ébredni a zuhanásban, mikor a harmadik kávéig, bár konkrétan már nem emlékszem, de még éreznek az idegek
lepkék a szélben. látod?
húsos szirmokon rezdülõ színfoltok, libbenõ szivárványok,
és alattuk valahol én, égre csodálkozva,
örök hiányba hûlõ
szikrákba feledkezõ mozdulatlan-vén hüllõ.
néha emlékezem, mintha lennék, vagy lettem volna,
és olyan ritka már az álom is,
hogy egyszer egészen elfelejtem majd,
hogyan lehet, és hogy lehet szeretni valakit.

mintha élnék, felébredek és lélegzem estig, akár ember is lehetnék,
pedig nézd, dehogy, csak egy virágot akartam mielõtt továbbfúj a szél.
mint a lepkék.

van hozzá egy csomó kép .itt.